Ezer sebből vérzik! Mégis hogy a fenében szavazhattak még Obamánál is többen Joe Bidenre? - The Federalist elemzése - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

Ezer sebből vérzik! Mégis hogy a fenében szavazhattak még Obamánál is többen Joe Bidenre? - The Federalist elemzése

Share This

Mégis hogy a fenében szavazhattak még Obamánál is többen Joe Bidenre?

 „Amerika újságíró osztálya igazán jobban meg lehetne lepődve Joe Biden teljesen valószínűtlen győzelmén! Az, hogy nem is érdekli őket, miként történhetett meg ez a győzelem, igazán különös” – írja J. B. Shurk a The Federalist oldalán. 
A The Federalist újságírója szerint az amerikai média, úgy tűnik, teljesen elmegy amellett a tény mellett, hogy Joe Biden győzelme egészen rendkívüli. 

Shurk szerint Biden lanyha népszerűségének fényében nehéz megérteni, miként kaphatott több, mint 15 millióval több szavazatot, mint amennyit Barack Obama szerzett 2012-ben.
Ehhez a rekordszámú szavazathoz ráadásul úgy jutott hozzá, hogy minden fontos vezető körzetet elveszített.

Shurk rámutat arra az anomáliára, hogy Biden úgy döntött rekordokat, hogy közben a helyi demokraták is hatalmas veszteségeket szenvedtek.

Mindezt még megspékeli a tény, hogy a 78 éves Joe Biden Trumphoz képest nagyon kevés szavazatot kapott az előválasztáson.

A The Federalist elemzése öt meglepő eredményre mutat rá a cikkben, amiket a szerző szerint teljesen figyelmen kívül hagynak a főáramú médiában.

1. 80 millió szavazat

Amerikai történetében még soha nem veszített el újraválasztást elnök úgy, hogy olyan sokan szavaztak rá, mint most Donald Trumpra:
A republikánus elnök 10 millióval több voksot kapott most, mint négy évvel ezelőtt és minden egyes kisebbség körében jelentősen javította a pártja korábbi eredményeit.

A szerző nem érti, hogy Obama valóban nagy népszerűségét hogyan teljesíthette túl Joe Biden, aki minden a választók lelkesedésének vizsgálatára irányuló felmérésben rosszabbul teljesített, mint Trump.

2. Központi körzetek elvesztése.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
„Úgy tűnik, hatvan év után Joe Biden lehet az első elnök, aki képes volt Ohio, valamint Florida nélkül nyerni. Ezek az államok egy évszázada mindig sikerrel megjósolták, hogy országosan ki lesz a győztes, mivel állami szinten jól reprezentálják Amerika egészét” – írja Shrunk.
A The Wall Street Journal és a The Epoch Times egymástól függetlenül kielemezték Amerika legfontosabb 19 körzetét, amelyek negyven éve mindig megmutatták, ki nyeri az elnökséget. Ezekből a körzetekből egy kivételével Trump nyerte az összeset.
Mikor szélesebb merítést vizsgáltak, úgy találták, a 2000 óta minden elnökséget megjósoló 58 körzetből szintén Trump nyert 51-et.


3. Clinton mindenhol jobban tejesített Joe Bidennél, kivéve néhány várost

Patrick Basham, a washingtoni Democracy Institute igazgatója elemzésében azt írta, hogy Joe Biden minden nagyvárosban alulteljesítette Clintont, kivéve Milwaukee-ban, Detroitban, Atlantában és Philadelphiában.

Az elemzők arra is rávilágítottak, hogy azok a szavazatok, amelyek végül Trump jelentősnek tűnő vezetését a választást követő napokban folyamatosan lecsökkentették, majd át is fordították, mind a nagyvárosokból érkeztek.

4. Biden győzött, miközben a helyi demokraták veszítettek

Gyakori, hogy a szenátorok és a kormányzók annak ellenére megnyernek egy államot, hogy az elnöki versenyben a pártjuk alulmarad. Azonban az már sokkal ritkább, hogy egy képviselő olyan helyen tud nyerni, ahol az elnöki jelölt nem.

Így annak ellenére, hogy a Republikánus Párt jelentősen alulmaradt a kampány során, és minden felmérés azt mutatta, hogy alacsony a támogatottságuk, mégis sikerült megnyerniük mind a 27 szoros versenyben levő széket.

A republikánusok a helyi törvényhozásban is mindenhol taroltak, amit az elemzők Donald Trump számlájára írnak. Shurk szerint furcsa, hogy az elnök sikeresen átlendítette a republikánusokat a célvonalon, miközben saját magát nem tudta győzelemhez segíteni.

► Megbuktak Joe Biden szavazati eredményei a választási csalásokat is kimutató Benford-teszten a legfontosabb ütközőállamban

5. Biden túl tudott lépni Trump előválasztási fölényén

Az előválasztási számok szinte mindig alkalmasak arra, hogy megmutassák, ki fogja nyerni a novemberi választást. David Chapman politikai elemző egy cikkében három érdekes megfigyelésre mutatott rá. Először is még soha nem bukott el választást olyan elnök, aki megnyerte az előszavazatok 75%-át. Trump 94%-ot kapott.

Másodszor leírta, hogy hivatalban levő elnökként több előszavazatot kapott, mint Eisenhower, Nixon, Clinton vagy Obama.

A harmadik érdekes tény pedig az, hogy soha annyian nem mentek el szavazni egy előválasztáson, mint 2020-ban.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
 „Joe Biden győzelme teljesen fejére állította egy évszázad megbízható választási matematikáját” – írja Shrunk, aki szerint meglepő, hogy ez nem kap nagyobb figyelmet a médiában. 
A demokrata jelölt győzelme teljesen felülírt minden eddigi törvényszerűséget, ami miatt érhető, hogy a republikánusok egy része értetlenül áll a történtek előtt.


► Cyber-elemző: Sokkoló kiskapui vannak az amerikai választást bonyolító Dominion Voting rendszernek!

► Fontos és ütős: Rudy Giuliani és Jenna Ellis sajtótájékoztatója magyar felirattal - A bizonyítékok átadása és a bírósági szakasz következik





► Megbuktak Joe Biden szavazati eredményei a választási csalásokat is kimutató Benford-teszten a legfontosabb ütközőállamban

► Putyin nem fog addig gratulálni Joe Bidennek a megválasztáshoz, ameddig nincsenek meg a hivatalos végeredmények és a törvényes eljárás nem ér a véget-közölte a Kreml

► “The biggest sting operation” zajlik! - BOMBA interjú a műveletről, hogy mit tervez Trump a szavazatrablók leleplezésére - Steve Pieczenik magyarul

► Íme Donald Trump Nov.5-i fehér házi beszéde, amit megszakítottak a főáramú csatornák! Az újságírás tisztasága bukott el végleg?

► "Az amerikai politika történetének legszélesebb körű választási csalási szervezetét raktuk együtt össze." - mondta Joe Biden.

► B@szd meg! - A Rothschildok ezt üzenték Ivanka Trumpnak, aki fair és szabad szavazatszámlálást szeretne

► Donald Trump közleményt adott ki a választásokkal kapcsolatban! - 2020. november 07.

Elérhetőségek, amiket érdemes elmenteni:
📷 
◢ BLOG: http://www.VilagHelyzete.com
📷 #1.számú Facebook-oldal:
https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
📷 Párhuzamos FB-oldal:
https://www.facebook.com/VilagHelyzete
📷 FB-oldal 'vész' esetére:
https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
📷 Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.AlternativHirek.com

⓹ Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/c/VilagHelyzeteTV
Flickr-képgyűjtemény: https://www.flickr.com/photos/vilaghelyzete
Coub: https://coub.com/vilaghelyzete

E-Mail: vilaghelyzete@gmail.com

VilagHelyzete%2B-%2Bqrcode
Ha úgy érzed értékes a VilagHelyzete és Alternatív Hírek oldalakkal kapcsolatos tevékenységem vagy érdemes támogatni a fennmaradást, minden segítséget szívesen veszek és köszönök:
akár a Paypal-küldéssel, akár Patreon támogatóként, mert nagyban segít a további működésben és életben tartásban. Köszönöm! 
Egyszerűen beolvashatod a QR-kódot és ott is vagy! >>>

https://www.paypal.me/VilagHelyzeteBlog

vagy Exkluzív tartalom és kommunikációs lehetőség patronálóknak:
https://patreon.com/VilagHelyzete

1 megjegyzés:

  1. TRUMP CSAPATÁNAK MEGSZERZETT BIZONYÍTÉKAI AZ ELNÖK-VÁLASZTÁSI CSALÁSOKRÓL...
    Szerettem volna a 953 db. választási csalásról szóló google-s fordításomat felrakni, de nagyon hosszú és széles terjedelmű, több, mint 4096 karakter, ezért nem sikerült. Angol nyelven a https://hereistheevidence.com/ linken megtalálható táblázatban. Máshol nem találkoztam vele. Lehet, hogy egy kicsit várni kell, amíg a táblázat betöltődik.

    VálaszTörlés

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT