A demokraták bebetonozzák a levélszavazást - amivel 2020-at hackelték meg - A törvény a csalást könnyítené meg, republikánusok szerint - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

A demokraták bebetonozzák a levélszavazást - amivel 2020-at hackelték meg - A törvény a csalást könnyítené meg, republikánusok szerint

Share This


A Képviselőház által elfogadott törvény lehetővé tenné, hogy minden választás úgy játszódjon le, mint a 2020-as - Ami pedig ott zajlott, arról jobb nem is beszélni és nem is engedték meg, hogy beszélhessenek az emberek...  Most pedig még az államok saját szabályozását is felülírnák! (VilagHelyzete megj.)
Szerdán elfogadtak egy törvénytervezetet a Képviselőházban, amely a demokraták szerint „megkönnyítené” a szavazást. A republikánusok szerint azonban a törvény a csalást könnyítené meg. – számolt be a The Federalist. 220 demokrata szavazott mellette és az összes republikánus elutasította. Az Alkotmány súlyos megsértését jelentené - véli egy államügyész.

Ez az amerikai társadalom felének arculcsapását jelentené, akik nagy része még mindig meg van győződve róla, hogy csalással és összeesküvéssel adták az elnökséget Joe Bidennek.
20 republikánus állam legfőbb ügyésze tiltakozó levelet írt a propozícióval kapcsolatban.

.com/static/557a07d5e4b05fe7bf112c19/t/57ceba392e69cf210230e0d6/1434409802334/
Nehéz elképzelni olyan tervezetet, amely jobban fenyegetné a választás tisztaságát, vagy a választók bizalmát, mint ez a dokumentum” – írták a jogászok.
A törvénytervezetet a többségben levő demokraták prioritásként kezelik. A 800 oldalas dokumentumban szerepel minden olyan tavalyi változtatás bebetonozása, amely miatt a republikánusok a 2020-as választás kivizsgálását követelték.


A republikánusok szerint a tervezet alkotmányellenes, mivel az alkotmány a helyi törvényhozásra bízza a választási szabályok meghatározását, a törvény viszont felülírná az államokat.

A tervezet létrehozna egy bizottságot, amely a „választások tisztaságát felügyelné” amely arra kényszeríthetne bírókat, hogy a politikai szerv előtt tegyenek vallomást egy-egy döntésükkel kapcsolatban.

A 2020-as választás egyik nagy változtatása, amely a legtöbb szakértő szerint nagyban felelős a demokrata győzelemért, az volt, hogy több államban univerzálisan elérhetővé tették a levélszavazást.

 „Baloldali ÖSSZEESKÜVÉS titkos összehangolt aknamunkával akadályozta meg Trump újabb elnökségét" - Time magazin beismerése

Minden egyes lakos kapott több hónapot arra, hogy feladja a szavazatát, és sok esetben ezt jóval a választás napja előtt is megtehette.

Az új törvény ezt kiegészítené azzal, hogy minden államban kötelezővé tenné, hogy biztosítva legyen mindenki számára a levélszavazás és amik a választás napja után 10 napig megszámolhatóak lennének.

A tervezet eltörölné azt a kötelezettséget, hogy az emberek fotóval rendelkező igazolvánnyal igazolják a személyazonosságukat, ha elmennek szavazni. Ez mellesleg nem is minden államban kötelező, a demokraták szerint a fotós igazolvány követelése diszkriminatív az afro-amerikai lakossággal szemben.

Illegális bevándorlók szavazópolgárrá tétele a TERV szerint

A törvény lehetővé tenné több millió illegális bevándorló regisztrálását is, mivel automatikusan regisztrálnia kellene az államoknak azokat az embereket, akik benne vannak valamelyik hivatalos adatbázisban (egyetem, segélyezés stb).

Jelenleg az Egyesült Államokban ahhoz, hogy valaki részt vehessen a választáson a legtöbb államban egy bizonyos időpontig regisztrálnia kell. Ezt a törvény szintén eltörölné és mindenkit automatikusan regisztrálnának az új törvény szerint.

A tervezet eltörölne több olyan szabályt, amely a szavazás tisztaságát biztosítja.

- Megszüntetné azt a lehetőséget, hogy a szavazó aláírását össze lehessen hasonlítani a már állami adatbázisban szereplő aláírásával.

- Valamint megszüntetné a papíralapú szavazatok megőrzését, amely arra hivatott, hogy újra lehessen számolni a szavazatokat vagy ellenőrizni lehessen az érvényességüket.

A tervezet hamarosan átkerül a Szenátusba, miután szerdán minden egyes demokrata képviselő mellette szavazott.

Szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete

Forrás: The Federalist / Neokohn 

Ha tetszik neked és fontos szerinted a VilagHelyzete.com 2011 óta végzett tevékenysége, valamint az AlternativHirek oldalon készített cikkek, fordítások elérhetősége és fennmaradása, segíts kérlek a folytatásban támogatásoddal! 
Ezen a linken megteheted PayPal fiókkal és annak használata nélkül is! 
Köszönöm! (SBG Buddha - VilagHelyzete)





➽ Kapcsolódó VilagHelyzete.com Cikkek: ➽





➽ Politikai átnevelőtáborba kényszerítenék a marxista baloldali demokraták a Trump-szavazók gyermekeit - A Project Veritas leplezte le őket


 Dr. Drábik János - AMERIKA TRIANONJA - Amiről csak nagyon kevesen tudnak! 1-2.rész



► Clinton emberei mondják el, hogyan csalják el a választást, szerveznek erőszakos incidenseket

► A legnagyobb leleplezés CNN Fake News ügyben! "A nézettség miatt hazudnak Trumpról és az oroszokról"- ismerte be producere


Elérhetőségek, amiket érdemes elmenteni:
📷 #1.számú Facebook-oldal:
📷 Párhuzamos FB-oldal:
📷 FB-oldal 'vész' esetére:
📷 Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.AlternativHirek.com

VilagHelyzete%2B-%2Bqrcode
Ha úgy érzed értékes a VilagHelyzete és Alternatív Hírek oldalakkal kapcsolatos tevékenységem vagy érdemes támogatni a fennmaradást, minden segítséget szívesen veszek és köszönök:

akár a Paypal-küldéssel, akár Patreon támogatóként, mert nagyban segít a további működésben és életben tartásban. Köszönöm! 

Egyszerű Bankkártyás támogatás PayPal használata nélkül:

Vagy beolvashatod a QR-kódot és ott is vagy! >>>

Exkluzív tartalom és kommunikációs lehetőség patronálóknak:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT