A CIA World Factbook mindent megmagyaráz az USA Venezuela elleni akciójáról - Kína Maduro mellé állt és figyelmeztette Washingtont! - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

A CIA World Factbook mindent megmagyaráz az USA Venezuela elleni akciójáról - Kína Maduro mellé állt és figyelmeztette Washingtont!

Share This


Kína is felsorakozott Venezuela mögött és ellenzi az amerikai szankciókat, sőt figyelmeztetett, hogy az USA lesz a felelős a súlyos következményekért!



Kína még nagyobb súllyal és nyomatékkal állt a venezuelai elnök, Nicolas Maduro mögé, hangsúlyozva, hogy támogatja őt még a veszélyek ellenére is és világossá teszi, hogy az új amerikai szankciók csak rosszabbá teszik az életet Venezuelai számára.

Maduro elnök, aki megpróbálja az elhúzódó zűrzavart kontroll alatt tartani és ellenállni az Egyesült Államok által irányított hatalmas nyomásnak, most új jelzést kapott Pekingtől.

Megkérdezték, hogy Kína ragaszkodik-e Maduro-hoz, Geng Shuang, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta:





Elküldtük Xi Jinping elnök különleges képviselőjét, hogy részt vegyen Maduro elnök beiktatásán. Ha nem ismernénk el, részt vettünk volna rajta?”- válaszolta.



A magyarázat és bizonyíték ebben az egyetlen CIA adatbázisban azonnal szembetűnik és megtalálható!
https://www.cia.gov/LIBRARY/publications/the-world-factbook/rankorder/2244rank.html

Eszerint Venezuelának vannak a világon a legnagyobb olajtartalékai, melyek még Szaúd-Arábiát, a Perzsa-öböl-menti országokat, de Kanadát és Oroszországot is lekörözik.
A Bush-éra 'háborús héja' maradványa, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó pedig éppen ennek a hódító és leigázó politikának a megtestesítője!









Kibújt a szög a zsákból!






John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó elismerte, sőt nyíltan beszélt róla, hogy az USA érdeke elsősorban Venezuela olajkapacitásaiban jelenik meg.















Nagy különbség lesz az Egyesült Államok számára gazdaságilag, ha az amerikai olajipari vállalatok be tudnának fektetni és kitermelni Venezuela olajkapacitását."

A Fox Business-en lévő interjú során Bolton elmondta a kérdező Stuart Varney-nak, hogy a Nicolas Maduro-tól való megszabadulás kiemelkedő fontosságú, mivel az elnök "velünk szemben ellenséges országokat” hozhat be Venezuelába és ezért az elkergetése „potenciális nagy előrelépés” a régióban meglévő üzleti lehetőségek számára".







Bolton természetesen megismételte a szokásos blabla retorikát is, azt állítva, hogy az amerikai beavatkozás Venezuela belpolitikájába egy „autoriter” vezető eltávolítása, a demokrácia és az emberi jogok védelme volt.
Viszont az olajiparral kapcsolatos észrevételek elárulták azt, amit sokan egyértelműen tudtak, mi az ok és a hajtóerő a Fehér Ház beavatkozása mögött. (SBG Buddha - VilagHelyzete megj.)









Forrás: RT News
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)




◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

1 megjegyzés:

  1. ha autoriter vezetőt keres ez a vén háborús uszító, akkor miért nem néz be szaúd-arábiába? venezuelában legalább létezik ellenzéki párt, élő ellenzéki képviselő és parlamenti választás... ezzel szemben támogat az usa venezuelában a demokrácia példájaként egy önmagát elnökké kinevező politikust.. nem épp ez az autoriter vonás? nem hogy elcsalt volna választást, hanem nem is választották meg,pont,mint a spanyol kormány esetében...

    VálaszTörlés

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT