Az ISIS terrorszervezet Szíriának éppen az USA által ellenőrzött olajban gazdag területein jut lélegzetvételhez - Friss ENSZ jelentés - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

Az ISIS terrorszervezet Szíriának éppen az USA által ellenőrzött olajban gazdag területein jut lélegzetvételhez - Friss ENSZ jelentés

Share This


Az ISIS (iszlám állam) terrorszervezet Szíriának éppen azokon az olajban gazdag területein jut lélegzetvételhez és tevékenykedhet gondtalanul, amit az amerikai csapatok tartanak ellenőrzés alatt.



Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint az iszlám állam terroristái újra befolyást szereztek Szíria olajban gazdag területei felett és a kőolaj eladásával is foglalkoznak.
  



De az ENSZ pont arra az egyre felejt el rámutatni, hogy ezek a területek éppen az amerikai csapatok ellenőrzése alatt állnak.





Az Iszlám Állam (ISIS / ISIL) vereséget szenvedett katonailag Irakban és a Szíriai Arab Köztársaság területén 2017 folyamán és 2018 elejére. Ez a Szíria keleti részén harcoló erők miatti momentum-vesztés eredménye volt." - áll az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelentésében, 2018. július 27-i dátummal, de csak a héten került ki a közvélemény elé.



A lelassulás viszont az ISIS-nek lélegzetvételnyi teret biztosított, hogy felkészülhessen a következő fázisra, melyben globális fedett hálózattá szerveződik.

2018 júniuásra a terrorcsoport a Szíriai Arab Köztársaság területének már kis zsebnyni területeit ellenőrzi az iraki határnál, szinte államszervezeti módon.








Az ISIS eközben képes olajat kitermelni és eladni, sőt támadásokat is indítani, beleértve akár az iraki határ átlépését is." - közli a jelentés, mely hozzáteszi, hogy "a terrorcsoport újra hozzáférést kapott észak-kelet Szíria néhány olajmezőjéhez."




Csakhogy az amerikaiak ellenőrzik ezeket a területeket!
 



Bár a jelentés éppen azt felejti el kifejteni, pontosan mely erőknek volt problémája ezzel a "momentummal", ÉK-Szíriában, hiszen ez a terület az Eufrátesz folyó bal partján fekszik, amit az ún. Szíriai Demokratikus Erőknek nevezett milícia tart ellenőrzés alatt az USA csapatainak felügyeletével.


Az olajmezők feletti ellenőrzés visszaszerzésével az ISIS megint képessé vált arra, hogy az olaj eladásából profitot és jelentős bevételeket érhessen el. A jelentés szintén bizonytalanul meri kijelenteni azt a tényt, hogy az iszlám állam terroristái továbbra is "adókat" vetnek ki civilekre az általuk ellenőrzött és vitatott területeken egyaránt, emellett helyi üzletembereket is elrabolnak váltságdíj fejében.



◼ Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben!

Az ISIS-által irányított zsebterületek megerősödése mellett az ENSZ jelentés megemlít olyan hotspot-okat, gócpontokat, melyek hátteret biztosítanak az iszlám államnak és további megerősödésüket eredményezhetik.



Ilyenek a "Rukban Menekülttábor , az Al-Tanf USA Katonai Bázis mellett.




Rukban Menekülttábor

A "Rukban Menekülttábor problémáját Oroszország és Szíria is felvetette már és sürgette az USA-t, hogy működjön együtt a kérdésben.



Még augusztusban Szergej Rudszkoj tábornok, az Orosz Hadműveletek tábornokainak vezetője úgy jellemezte RUKBAN-t, mint az a hely, ahol


"Nagyon mostoha körülmények között élnek emberek és ahol terroristák is menedéket kapnak."







Amerikai partnereink biztosíthatnának humanitárius hozzáférést Rukban-hoz, amint csak lehetséges, átjárót a menekülteknek saját lakóövetekük felé és az egész al-Tanf amerikai bázist eltávolítani onnan." - mondta Rudszkoj.





Forrás: RT News

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)



Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek cikkek: 

Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot

Az igazság itt van ! Szíria és a Közel-Kelet valódi történelmi háttere

Megdöbbentő videó: ISIS-terroristákból álló hatalmas konvoj hagyhatta el a szíriai Raqqa-t amerikai segítséggel

Kettős játék: Az USA ezért támogatja és segíti titokban az Iszlám Államot a szíriai Rakkában? Amerikai protektorátust hoznának létre

"Az amerikai koalíció együttműködik az Iszlám Állammal a terroristák elleni harc helyett" - közölte a szíriai orosz erők parancsnoka

"Az USA hozzájárult az ISIS létrehozásához, most meg magáénak állítja be Mosul felszabadítását!" - kelt ki Irak alelnöke.

Orosz hadihajók 6 rakétát lőttek ki iszlám állam terroristákra és nagy csapást mértek szíriai ISIS-bázisokra!

Elemzés: Egy újabb kérdőjel a Közel-Keleten-avagy mesterséges 'dzsihád' a végső terv részeként?

Kettős játék: Az USA ezért támogatja és segíti titokban az Iszlám Államot a szíriai Rakkában? Amerikai protektorátust hoznának létre

Súlyos helyzet: Az USA megtámadta Szíriát 60 rakétával-Oroszország az ENSZ Bt. összehívását követeli - Megérkeztek az első felvételek

A Szíriáról szóló nyugati beszámolók „korunk legnagyobb hazugságai” - Daniel Maes atya helyszíni beszámolója

Veterán hírszerzők levele Trumphoz: Nem történt szíriai vegyi támadás! Figyelmeztetjük az Oroszország elleni konfrontáció veszélyére

Elképesztő mészárlásaikkal sokkolják a világot az iraki ISIS dzsihádisták - Csak 18+

Igazságok a Nyugat közel-keleti beavatkozásai és a párhuzamos társadalmak kialakítása mögött - Interjú Maróth Miklós akadémikussal

Törökország és a NATO az Iszlám Állam olajának legnagyobb felvásárlója-áll a norvég jelentésben!

Az Iszlám Állam félmillió "bevándorló" küldésével fenyegette meg Európát februárban! Megérkeztek!






◢ BLOG: VilagHelyzete.com


◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD

◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete

◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT