Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények megsegítéséért Washingtonban - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények megsegítéséért Washingtonban

Share This


Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve – ahogyan a laudációban elhangzott – a magyar nemzetet a néhai Ronald Reagan elnök ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet.



A csütörtökön Washingtonban rendezett gálavacsorán Gregg Mitchell, a Nemzetközi Vallásszabadság Kerekasztal nevű ernyőszervezet társelnöke a laudációban kiemelte Orbán Viktor magyar kormányfő bátorságát és a magyar kormány tettrekészségét az üldöztetést szenvedő keresztények megsegítése érdekében.






Mitchell hangsúlyozta azt is, hogy


Magyarország volt a világon az első, amelynek kormánya, még 2016-ban, programot indított a közel-keleti keresztények megsegítésére.

Példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, leszögezve, hogy több államnak és kormánynak is követnie kellene „a magyar modellt”.

A kitüntetést Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője vette át.

Köszönőbeszédében az államtitkár hangsúlyozta:



Az a baj, hogy ma már a politikai korrektség jegyében sokan nem is keresztényüldözésről beszélnek, hanem etno-vallási kisebbségek üldözéséről.

„Mi kimondjuk, hogy a keresztényeket üldözik, és a keresztény ma a legüldözöttebb vallás a világban”
– szögezte le Azbej Tristan.



Kitért a szerdai strasbourgi európai parlamenti voksolásra, amelyen megszavazták a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló jelentést, elítélve Magyarországot.
A díszvacsora vendégei hangos nemtetszésüknek adtak hangot, majd megtapsolták Azbej Tristant, amikor hozzátette, a jelentés összeállításának és elfogadásának valódi oka az, hogy Magyarország nem hajlandó a tömeges illegális bevándorlás előtt megnyitni a határait.















Azbej Tristan elmondta:



A Közel-Keleten élő és létükben fenyegetett keresztény közösségeknek Magyarország a túlélésben segít. „Megpróbálunk nem okosabbak lenni azoknál, akik ott élnek, ezért megkérdezzük őket, hogy mire és hogyan van szükségük” – fogalmazott.



Ismertette az iraki Telszkuf település példáját, ahol a magyar kormány segítségével újjáépítették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elüldözött több mint kilencszáz keresztény család lerombolt otthonát. (MTI)
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)




◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT