„Elfáradtam már. Amit most írok, nem lesz politikailag korrekt"- Az igazmondásért feljelentett svéd rendőr vallomása - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

„Elfáradtam már. Amit most írok, nem lesz politikailag korrekt"- Az igazmondásért feljelentett svéd rendőr vallomása

Share This


Peter Springare egy átlagos rendőr Svédország Örebro nevű városkájában, mondanivalója országának bevándorláspolitikájáról azonban finoman szólva sem polkorrekt (PC).

Ez könnyen lehet, hogy az állásába kerül, mert a Facebookon közzétett véleményéért rasszizmus vádjával feljelentették a rendőrségen – számol be az esetről a Speisa.





„Elfáradtam már. Amit most írok, nem lesz politikailag korrekt. Nekünk, állami dolgozóknak tilos ezeket megosztani Önökkel, adófizetőkkel. Ezért kirúghatnak engem és megvonhatják a fizetésemet. De nem érdekel, amúgy is nyugdíjba vonulok nemsokára, 47 év munkaviszony után.
Innentől kezdve heti rendszerességgel be fogok számolni a rendőrségi nyomozásaimról itt Örebroban.


Nem lesz sok összecsengés az állami statisztikákkal, sem pedig a baloldali kriminológusok álláspontjával.



A nyugdíjasaink szenvednek, az oktatás kaotikus, az egészségügy pedig a rendőrséggel együtt romokban hever. Mindenki tudja ennek az okát, csak senki nem meri kimondani. Svédország mindig is abban az illúzióban élt, hogy nyersanyagkészletének segítségével sikerül egy politikailag korrekt utópiát építenie egy vallások által megnyomorított világban.



Lássuk milyen ügyek kerültek hozzám, hétfőtől péntekig: nemi erőszak, nemi erőszak, tettlegesség, nemi erőszak, zsarolás, fenyegetőzés, hivatalos személy elleni erőszak, hivatalos személy megfenyegetése, drogkereskedelem, illegális drogbirtoklás, emberölési kísérlet, megint nemi erőszak, zsarolás és verekedések.



A gyanúsítottak nevei: Ali Mohamad Mahmod, Mohammed, Mohammed Ali, újra, ismét, megint, Christoffer … nahát. Igen, egy svéd név is feltűnik egy droggal történő visszaélés kapcsán. Mohammed Mahmod Ali, megint, és megint.



A gyanúsítottak származási országa: Irak, Irak, Törökország, Szíria, Afganisztán, Szomália, ismét Szíria, Szomália, két ismeretlen ország, Svédország.

A gyanúsítottak több mint feléről nem tudni, honnan jött. Nincsenek papírjaik, ezért hazudnak a származásukkal kapcsolatban.



És itt most csak Örebroról beszélek. Ezek az esetek pedig 100 %-ban kitöltik a nyomozási kapacitásunkat. Lassan már 10-15 éve ez a helyzet. Jövő hét pénteken jelentkezem a heti beszámolóval.”

Forrás: Speisa.com (fordította: 888.hu)

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World

Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT