Láthatatlanná tévő pajzsot fejlesztettek ki és új 'Quantum Stealth' technológiát mutattak be kutatók - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

Láthatatlanná tévő pajzsot fejlesztettek ki és új 'Quantum Stealth' technológiát mutattak be kutatók

Share This


Sikerült olyan áttetsző, a fény útját trükkösen hajlító anyagot kifejleszteni, ami mögött gyakorlatilag láthatatlanná válik bármi, ember, tárgy egyaránt.











A katonai álcázással foglalkozó kanadai HyperStealth Biotechnology által szabadalmaztatott és most bemutatott technológia – a Quantum Stealth (Light Bending Material) – lényege, hogy az általuk megalkotott anyagból készült, tetszőleges méretű és formájú pajzs képes nagy mértékben láthatatlanná, vagy legalábbis teljességgel felismerhetetlen, elmosódott folttá tenni a mögötte lévő objektumokat, úgy, hogy a szemlélő szinte csak a hátteret látja.




Untitled-7.gif






A Quantum Stealth ráadásul olyan láthatatlanná tévő technológia, ami az elektromágneses spektrum széles tartományában működik: 

nemcsak a látható fény, de az ultraibolya, az infravörös és a rövidhullámú tartományokban is, valamint képes a hősugárzást is blokkolni, azaz igazi termooptikai álcázásra képes!

A fény útját közelebbről meg nem határozott módon hajlító anyagból könnyű, vékony, hajlékony és nem utolsó sorban olcsó lapokat lehet gyártani, és mérettől függetlenül képes embereket, járműveket, akár egész épületeket is elrejteni.

A Quantum Stealth pajzsoknak nincs szükségük energiaforrásra, és éjjel is ugyanúgy működnek, mint nappali fényviszonyok közt.








Bár a technológia pontos működését nem ismertette a 2010 óta ezen dolgozó cég, az nem titok, hogy a lentikuláris lencsehatás elvét használják a fény útjának manipulálására. A lentikuláris lencse például a 2-3 fázisos mozgó ábrákat alkotó 3D képeslapok, kacsintós pénztárcák és egyéb termékek révén lehet ismerős az átlagembernek.

A Quantum Stealth esetében a pajzson áthaladó fény a különleges alakú és rendszerű lencsék révén nem egyenes vonalban halad tovább, hanem különféle szögekben és irányokban szóródik. 



Ezzel a pajzs mögött olyan holt terek keletkeznek, amikről nem jut fény a szemlélőhöz, így ami ott van, az neki gyakorlatilag láthatatlan.

A módszer azonban nem tökéletes: hátulütője, hogy túl közelről nem működik, a közvetlenül a pajzs mögötti objektumok, ha torzítva is, de java részben láthatóak maradnak.



A teljes bemutató film itt megtekinthető:



Forrás: The Science Times
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)




◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT