Botrány a berlini rendőr-akadémián, mivel kiderült oda arab bűnözői csoportok férkőznek be – Érdekük fűződik ahhoz, hogy pontosan tudják, hol és hogyan működik az állam! - VilágPolitika

A világ és a társadalom, a politika valós összefüggései mindenkinek

Botrány a berlini rendőr-akadémián, mivel kiderült oda arab bűnözői csoportok férkőznek be – Érdekük fűződik ahhoz, hogy pontosan tudják, hol és hogyan működik az állam!

Share This



Egyre dagad a múlt héten kirobbant botrány a berlin-spandaui rendőr-akadémián, miután a német nyilvánosságban immár a riporthoz egy, a nevét is adó rendőri illetékes mondta ki: 


"Egyértelmű nyomai vannak, hogy az akadémiára arab bűnözői csoportok férkőznek be – Érdekük fűződik ahhoz, hogy pontosan tudják, hol és hogyan működik az állam." – mondta Bodo Pfalzgraf, a Német Rendőrszakszervezet elnöke a ZDF közszolgálati televízióban, úgy vélve:

"a klánok bűncselekmények alól is tisztára akarják mosni a tagjaikat."




Fotó: Reuters

A botrányt a Berliner Zeitung című lap robbantotta ki, egy hangfelvétel alapján idézve az akadémia egy vendégtanárát, aki – nevét elhallgatva – azt mondta:


„Órát tartottam a rendőriskolában. Soha nem éltem át még ilyet. Az osztályterem valami borzalom: a fele arab és török, pimaszok, mint az állat. Idió­ták. Nem tudták kifejezni magukat. Ezek nem kollégák, ez az ellenség.
Ez az ellenség a sorainkban.” 

A rendőr-akadémia ezt azzal igyekezett bagatellizálni, hogy egy mentőtisztről van szó, aki először állt a rendőr-akadémia hallgatói elé. De megszólalt – nevét szintén elhallgatva – a tartományi bűnügyi rendőrség egy hivatalnoka is, és úgy fogalmazott:


„ez a beférkőzés az arab nagycsaládok részéről már megkezdődött”.



Tegnap pedig a Süddeutsche Zeitung arról számolt be: egy másik főiskola arab származású hallgatónője, aki a rendőrségre kérte magát gyakorlatra, belső nyomozati anyagokat fotózott le, majd osztott meg egy internetes csoporttal. A fotókon állítólag egy arab klán (nagycsalád) látható.



Berlin nemcsak Németország 3,5 millió lakosú fővárosa, de a 16 szövetségi tartomány egyike is, amelynek lakosságát – a hivatalos statisztika szerint – 31 százalékban bevándorlók alkotják. A rendőr-akadémia 1200 növendékének 45 százaléka rendelkezik – a bevett német fordulat szerint – „migrációs háttérrel”.



Fotó: Reuters









De Klaus Kandt, Berlin rendőrfőnöke és Andreas Geisel, a város belügyi szenátora – gyakorlatilag tartományi belügyminisztere – egyértelműen visszautasította, hogy arab klánok, illetve bűnözői csoportok emberei épülhetnének be a rendőrség soraiba. – Ez az állítás feltétlenül hamis. Egy panaszos sem tud semmit bizonyítani – mondta Kandt a berlini képviselőház belügyi bizottságának rendkívüli ülésén, amelynek összehívását az ellenzék kezdeményezte. (Berlint a szociáldemokraták, a radikális baloldal és a zöldek kormányozzák.)




Geisel bírálta az anonim hangfelvételen hallható oktatót a „rasszista hangnemért”, amelyet megütött, és közölte, nem tűri az idegenellenes megnyilvánulásokat. De egyúttal jelentést kért a rendőr-akadémián történtekről; ez négy héten belül elkészülhet. A rendőrség ugyanakkor elismerte: olyanok is jelentkeztek az akadémiára, akik fegyelmezetlenek, nem tudnak jól németül, illetve büntetve is voltak.



A bevándorlók integrálását a rendőrség soraiba ugyanakkor támogatja a politika, annál is inkább, mert sok helyütt az a probléma: a zömmel született németekből álló rendfenntartók sem kulturálisan, sem nyelvileg nem tudnak szót érteni egyes bevándorlóövezetek lakóival.
Egy további szempont a politikai korrektség. A német krimisorozatok ideológiai „szörnyszülöttje” a Gyilkossági csoport – Isztambul, amelynek szerzője és főszereplője is németül tökéletesen beszélő németországi török, ám Özakin felügyelő Isztambulban kénytelen üldözni a török bűnt, mert ha ezt német földön tenné, az sértő lenne – vélik.






ÓRIÁSI KIHÍVÁS



Korábban volt Európában egy olyan logika, hogy legyenek bevándorlók a rendőrök soraiban, mert ez segíti a járőrözést a bevándorlók lakta területeken.
Ez azonban még egy olyan viszonyrendszerben érvényesült, amelyben nem volt egyértelmű, hogy a bevándorlásnak – mint azt az elmúlt két év megmutatta – márpedig van egy erőszakos, az európai törvényeket figyelmen kívül hagyó vetülete – mondta Földi László.

A titkosszolgálati szakértő szerint jelenleg háború van Euró­pában: egyes bevándorlók a társadalmunkat akarják megváltoztatni, mégpedig egy iszlamista logika alapján.
– Ezt a háborút mi kezdtük, amikor az arab országok megtámadásával szétdúltuk a szülőföldjüket. Most azt várnánk, hogy befogadva hálásak legyenek, de sokan bosszúvágytól fűtve érkeznek – mondta Földi László, hozzátéve, „ha száz fiatal német rendőrből csak kettő lesz, aki nem a saját esküjét, hanem a dzsihádot tartja szem előtt, akkor Isten óvja Németországot! Óriási kihívás ez biztonsági szempontból. Akármennyire is leellenőriznek valakit, az agyát nem tudják ellenőrizni”.




Forrás: Magyar Idők



(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV


◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD

◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete

◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

BRICS_vs_dollar-debt-banks-768x568

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT